Európán belül fapadossal rövidebb időtartamra elutazni - könnyű és nem túl drága dolog, főleg... De nem két szuperszétszórt lököttnek.
Egy hetes december eleji nyaralásunk alatt sikerült szép sorjában az összes iratomat elveszítenünk. Kezdtük az útlevéllel, amely hatása még a Dél-amerikai út előtt pár nappal is érződik... (Minek visz egyáltalán valaki útlevelet Portugáliába? Csak a biztonság kedvéért, mert a repjegy foglalásakor még le volt járva a személyije, valamint jó, ha van több irat amit el lehet veszíteni...)
Portoba érkeztünk, mindkettőnket elkapott a mediterrán hangulat, és nagyon örültünk a decemberi kellemes szobahőmérsékletnek az utcán es a napsütésnek. Decemberben egész kevés turista van, úgyhogy teljesen szabadon suhantunk a hangulatos kis utcácskákon. Stas először járt mediterrán országban, és látta az Atlanti-óceánt, de én is először jártam a Pastel de Nata és Bacalhau com Natas országában.
Az érkezés estéjén már indultunk is vonattal Aveiroba, ahol drága óvodában önkénteskedő barátnőnk, Martina már várt. Sajnos köszönés helyett "annyira nyomi vagyok, elhagytam az útlevelem" felkiáltással üdvözöltem, ugyanis a vonaton kiderült, hogy a kabátom mellzsebében csak hűlt helye van az útlevélnek. Biztos a vonat után futás közben hullott ki, hiszen csupán 6 óránk volt arra, hogy elérjük az előre kinézett vonatot, így nyilván futni kellett. :)
Aveiro az óceánparton fekszik, ám kocsi nélkül kijutni a strandra nem is olyan egyszerű. Martinától megtudtuk, hogy a portugál tömegközlekedés nem megbízható - már amennyiben egyáltalán létzik a városon kívül. A biciklizés szintén nem túl támogatott...Szerencsére Martina portugál barátai kivittek a strandra naplementét nézni és forrócsokizni, a városon belül pedig lehetett ingyen bérelni bicajt, volt szerencsénk a karácsonyi piros bicikliszériára lecsapni - meg is volt a medditerrán karácsonyi hangulat :) A sós-mocsaras partvidéken hemzsektek a parti madarak - gólyatöcsök, flamingók- ugyanitt termelik ki a sót is nagy négyzetekben.
Aveiro közvetlen szomszédságában van a Reserva Natural das Dunas, ami nevéhez híven egy természetvédelmi terület az óceánparti dűnék és partmenti fenyves területén (mandulafenyő és tengerparti fenyő) soksok kanyargós ösvénnyel, és tudományos névvel kitáblázott növénnyel. Odajutni busszal és Sao Jacinto-tól komppal lehet.
A partra ugyan nem szabad kimenni, ám óvatosan azért csak lementünk belógatni a lábunkat a jéghideg vízbe - egy kicsin múlott, hogy nagy fürdés legyen belőle A levegő hőmérséklete még pont jó lett volna egy strandoláshoz, de a vízé... Így inkább megittunk egy üveg vino verdét, ami a nevéhez híven tényleg zöld. Tapasztalt túrázók lévén, hármunkra az egész napra kb 8 dl vizet siekrült magunkkal vinni. Ennek következménye egy kedves kis migrén lett, ami kombinálva a komp kellemes ringatózásával a hányózacskó használatához vezetett a kikötőben. Rég nem éreztem akkora fájdalmat. A fejfájáson nem enyhített, hogy a buszt amivel vissza akartunk menni Aviroba, még a kompról láttuk kikanyarodni a kikötőből - pár centi hiányzott a partig, hogy elérjük a buszt. Megállapítottuk, hogy a stoppolás egyáltalán nem működik Portugáliának ezen a részén, napközben az út mellett, este pedig a kikötőben próbálkoztunk, a migrén miatt különösen jól esett volna ha elvisznek, de mindig csak udvariasan kikerültek minket.
3 napig nem veszítettünk el semmit, de Lisszabonban elindult a lavina. Nem volt meg az útlevél elvesztéséről készüt rendörségi feljelentés, majd a fényképezőgépem maradt ott couchsurferes vendéglátónknál. Miután már a vasútállomásról visszametrózva a központig sikeresen visszaszereznem a fényképezőt francia hostunk segítségével, és túllendültünk azon is, hogy elvesztettük a sim kártya nélkül elcsatangolt Stast - felszállhattunk a vonatra, amin jól ott felejtettük a pénztárcámat. Még jó, hogy mind a kettő személyim (magyar és észt) együtt voltak benne a bankkártyával karöltve, mert így volt lehetőségem egy álmatlan éjszaka keretén belül gondolkodni arról, hogyan fogok iratok nélkül hazajutni. A nagykövetség sem nyugttott meg másnap efelől - nem volt túl sok kedvem visszautazni Lisszabonba új útlevélért. A pénztárcám még aznap meglett a portói pályaudvaron, hála Martina portugálul beszélő lakótársának...
Annyira csodálatos nyaralás/telelés volt gyönyörű helyekkel, ízekkel, napsütéssel, kedves vendéglátókkal, csak tanulnánk már meg ilyen negatív élmányek és izgalmak nélkül utazni. Mindig van valami :)
Az útlevelem 2 héttel az elvesztése után megtalálta a portugál rendőrség. Eljuttatni hozzám már nem volt olyan egyszerű, a nagykövetség közreműködésével 3,5 hét nem volt elég ahhoz, hogy elérjen hozzám, így végül sürgősségi útlevélkészítésre fanyalodtam, hogy elrepülhessünk Peruba. Várjuk milyen izgalmakat tartogat a majdnem 3 hónapos út :)) update: megérkezett Portugáliából a már érvénytelenített útlevelem. juhuhú, van egy méregdrága de érvényes, és egy kevésbé drága, ám csak látszólag érvényes útlevelem, ezaz.